Forrás: MTI, Lánchíd Rádió
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint érthető a baloldal kiállása a kémkedésért első fokon elítélt Szilvásy György mellett, a "maffiabaloldal" tagjai ugyanis együtt tették tönkre az országot.
Kocsis Máté szombaton az MTI-nek azt mondta, azok az emberek - Mesterházy Attila, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon -, akik gazdasági, politikai és morális értelemben együtt tették tönkre az országot, közvetlen munkatársai voltak a Gyurcsány-kormány titokminiszterének. Érthető a baloldal egységes kiállása, és az is módszereik része, hogy mindannyian a bíróságot okolják.
A kormánypárt kommunikációs igazgatója kijelentette: Gyurcsány Ferenc egyenesen megfenyegette a bírót azzal, hogy bukni fog; Bajnai Gordonék óvatosabban fogalmaztak, de világosan látszik Szilvásy György melletti kiállásuk; Mesterházy Attila pedig még az ítélet után is azt mondta, hogy hisz a volt miniszter ártatlanságában.
Arra utalva, hogy az Együtt-PM szövetség előző nap mértéktartásra szólított fel, úgy reagált: a "maffiabaloldal" tagjai lehettek volna mértéktartóak, amikor kormányzásuk idején "megszámlálhatatlan bűncselekményt" követtek el.
Kocsis Máté példa nélkülinek nevezte, hogy egy minisztert - főként egy titkosszolgálatit - éppen kémkedésért ítéljenek el, ha első fokon is.
A Debreceni Törvényszék pénteken a "kémkedési perként" ismert büntetőügyben első fokon Galambos Lajos elsőrendű vádlottat, aki 2004 és 2007 között a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója volt, kémkedésért 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, a közügyektől pedig 3 évre eltiltotta. Szilvásy György másodrendű vádlottat, a Gyurcsány-kormány titokminiszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért szintén 2 év 10 hónap börtönbüntetésre ítélték, a közügyektől 3 évre eltiltották. Laborc Sándorra, aki 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a törvényszék.
Szakmai és nem politikai ügyről van szó a kémbotrány esetében – mondta Demeter Ervin a Lánchíd Rádió Reggeli hírjárat című műsorában. A Fidesz szakpolitikusa emlékeztetett: a feljelentést ugyanis a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatója tette, akit ráadásul Szilvásy György javaslatára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nevezett ki. A volt titokminiszter hozzátette: a kémkedést humán és technikai eszközökkel lehet elkövetni. A haditechnikai berendezések behozatalára pedig szigorú szabályok vonatkoznak. Demeter Ervin szerint az, hogy letöltendő börtönbüntetést szabott ki az első fokú bíróság, azt bizonyítja, hogy súlyos bűncselekményről van szó. A politikus úgy véli: a titkosítás indokolt, mivel az információk nyilvánosságra hozatala nemzetbiztonsági érdekeket sértene. |