Forrás: MTI
Az önkormányzati adósságkonszolidáció utolsó ütemében, február végéig 20,5 milliárd forintos adósságot vállal át az állam a Komárom-Esztergom megyei településektől – ismertette a fejlesztési miniszter oroszlányi sajtótájékoztatóján.
Németh Lászlóné az MTI kérdésére azt mondta, hogy az állam ezzel valamennyi megyebeli települést, köztük Esztergomot is az összes adósságától, teljes körűen megszabadítja.
A miniszter hozzátette, a megyében az adósságkonszolidáció során átvállalt teljes adósságállomány a most bejelentett összeggel együtt mintegy 45 milliárd forintot tesz ki, az ország összes önkormányzatától átvállalt teljes adósságállomány értéke pedig eléri az 1304 milliárd forintot a konszolidáció lezárása után.
Az adósságátvállalás megteremti a lehetőségét annak, hogy az önkormányzatok tiszta lappal induljanak, és támogassák az államot abban, hogy a 2014-től érkező uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordíthassa – fogalmazott Németh Lászlóné.
Oroszlány esetében a kormány két ütemben összesen csaknem kétmilliárd forintnyi adósságot vállal át az önkormányzattól – hangzott el a sajtótájékoztatón.
Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy december közepén a város 576 millió forintos támogatást is kapott a hulladékkezelést végző társaság megvásárlására.
Takács Károly (Fidesz-KDNP) polgármester pedig azt mondta, hogy Oroszlány fejlesztéscentrikus, az állampolgárok érdekeit előtérbe helyező gazdálkodást folytat.