Forrás: MTI
Az egykori Szovjetunió gulág táboraiba elhurcolt és "málenkij robotra" kényszerített 800 ezer magyarra emlékeztek a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, a gulágkutatók V. nemzetközi konferenciáján.
Majorszki András, a Gulágkutatók Nemzetközi Társaságának elnöke egyebek között arról beszélt: a társadalom régi adóssága, hogy méltóképpen emlékezzen és emlékeztessen azokra az ártatlan magyar állampolgárokra, azokra a százezrekre, akiket 1944-1945-ben a sztálini totális diktatúra fegyveres szervei hadifogoly- és internálótáborokba hurcoltak el kényszermunkára.
A társaság 2009-ben a Miskolci Egyetem bölcsészettudományi karának támogatásával, civil kezdeményezésként azzal a céllal jött létre, hogy feltárja korszak eseményeit – mondta, hozzátéve: igyekeznek feldolgozni a Szovjetunióba került politikai rabok, hadifoglyok és internáltak történetét.
A nemzetközi társaság által is koordinált Málenkij robot Emlékbizottság arra törekszik, hogy erkölcsi elégtételt kaphassanak az ártatlanul, ítélet nélküli fogságba vetettek az évekig tartó kényszermunkáért és szenvedésekért, a családi tragédiákért, amelyről a rendszerváltásig még nem is beszélhettek a megtorlás veszélye nélkül – mondta, emlékeztetve arra, hogy a táborokban több tízezren haltak meg.