Konszolidálja az állam a kórházakat

Forrás: MTI

Az államtitkárság tervei szerint az egészségbiztosítási kassza év végi maradványából lesz kórházi adósságrendezés, de annak mértéke nem éri majd el a korábbit – mondta az egészségügyért felelős államtitkár egy háttérbeszélgetésen.

Ónodi-Szűcs Zoltán beszélt arról is, hogy a Merényi Gusztáv Kórház vizsgálati jelentése az államtitkárságon véleményezés alatt van. Hozzátette: jó döntés volt a főigazgató részéről, hogy addig szünetelteti a pszichiátriai osztály működését, amíg a felújítási munkálatokat be nem fejezik, hiszen a betegbiztonság elsőbbséget élvez.

A jövő évi költségvetésben szereplő, az alapellátásnak juttatott plusz tízmilliárd forintról az államtitkár annyit árult el, hogy a pluszforrás szétosztását különböző ösztönzőkhöz kötik majd. A

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkára, aki szintén részt vett a háttérbeszélgetésen, elmondta, hogy az államilag támogatott szakképzésbe 2010-ben 420-an léptek be, tavaly pedig már 940 volt a résztvevők száma.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!