Kórházcsődök tömegével lehet számolni

Forrás: MTI

A jelenlegi teljesítményeket figyelembe véve a kórházak 2009-ben tíz százalékkal kevesebb pénzt fognak kapni, mint tavaly, ami nagyságrendileg 35-40 milliárd forintot jelent – jelentette ki Mikola István, a Fidesz szakpolitikusa sajtótájékoztatóján. Hozzátette: az a politika, mely szerint egyes forrásokat elvonnak az egészségügyből, másokat pedig visszacsepegtetnek, olyan bizonytalanságot eredményez, amely mellett nem folytatható kiszámítható költségvetési gazdálkodás.

Mikola István szerint ha az egészségügyi kormányzat továbbra is ragaszkodik az ágazatot érintő megszorításokhoz, a kórházak csökkenteni fogják a betegforgalmat, nőnek majd a várólisták, olcsóbb anyagokat fognak felhasználni, és számítani lehet az ügyeletek összevonására, nyugdíjazásokra és létszámstopra, és kórházcsődök tömegével kell majd számolni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!