A kormány azt szeretné, hogy minden család polgári színvonalon éljen

Forrás: MTI

A kormány a következő években a polgári berendezkedésért fog dolgozni, azt szeretnék, hogy minden család normális, polgári színvonalon éljen, és ezt mindenki tisztességes munkával el tudja érni – jelentette ki a Fidesz alelnökévé választott Gulyás Gergely a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A politikus elmondta, hogy a célkitűzések között szerepel a teljes foglalkoztatottság megteremtése, valamint az is, hogy a gazdasági fejlődés stabil, hosszú távú és fenntartható legyen.

Úgy fogalmazott, hogy nem kívánnak nem létező gazdasági növekedés mellett javakat osztani, mint azt a szocialisták tették. Magyarországon azonban már negyedik éve kiszámíthatóan növekszik a gazdaság, ezért annak jótékony hatásaiból mindenkinek juthat a következő években.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!