A kormány nagyarányú reálbér-emelkedést szeretne jövőre és 2018-ban

Folytatódtak a minimálbér-tárgyalások kedden a kormány és a szociális partnerek között, a nemzetgazdasági miniszter szerint a kormány nagyarányú reálbér-emelkedést szeretne elérni jövőre és 2018-ban is – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) kibővített testületi ülését követően az MTI-vel.

kdnp.hu – MTI

A tájékoztatás szerint Varga Mihály a tanácskozáson kiemelte, a minimálbér-emelés mellett a járulékcsökkentést is meg szeretné valósítani a kormány.

Hozzátette, Magyarország makrogazdasági mutatói az elmúlt években nagymértékben javultak és az ország stabil helyzete jelenleg megengedi, hogy jelentős lépésekben merjenek gondolkodni.

A tárcavezető a közlemény szerint jelezte, a szerdai kormányülésen tájékoztatja a kormányt a megbeszélésekről, a tárgyalások ezt követően folytatódnak.

A testület ülésén a kormány mellett a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének, a Vállalkozók Országos Szövetségének, az ÁFEOSZ-COOP Szövetségnek, a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának, a Magyar Szakszervezeti Szövetségnek, a Munkástanácsok Országos Szövetségének, a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetségének, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülésnek a képviselői vettek részt – áll a közleményben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!