A kormány továbbra is harcol a magyar emberek biztonságáért [+videó]

kdnp.hu – MTI, kormany.hu

Belső lapos

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart hivatalában az alkotmánymódosításról tartott parlamenti szavazás után 2016. november 8-án. (MTI Fotó: Marjai János)


A magyar kormány továbbra is harcol a magyar emberek biztonságáért – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter kedden a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján.

Szijjártó Péter hozzátette, az alkotmánymódosításról tartott szavazás a parlamentben azt mutatta meg, hogy az ellenzékre nem lehet számítani az ország megvédéséért folytatott harcban.

Megjegyezte, a kötelező betelepítési kvóta elleni harc még nem ért véget, és ebben nagy segítséget jelentett volna az alaptörvény módosítása.



„A mai parlamenti szavazás ezt a nagyon fontos eszközt vette el az ország megvédéséért folytatott küzdelemből" – fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Úgy vélekedett: az elmúlt másfél évben az EU nem volt képes arra, hogy megtalálja a helyes és hatékony választ a közösség történetének legsúlyosabb válságára, a tömeges népvándorlásra.

Ugyanakkor a magyar kormány álláspontja mindvégig világos volt: a kötelező betelepítési kvóta nem megoldás a bevándorlási válságra, sőt elmélyíti az EU válságát és Európa tönkretételéhez vezet – fogalmazott.

Ebben a helyzetben a magyar kormány nagyon komoly erőfeszítéseket tett, hogy Magyarországot megvédje a kvótától, ám az EU-ban mind a mai napig nem adták fel, hogy lenyomják Magyarország torkán is a kötelező betelepítési kvótát – mondta Szijjártó Péter.

A nyomás nem szűnik, ugyanis az Európai Tanács december 20-21-i ülésén is szerepel ez a kérdés, vagyis a következő hónapokban is mindent meg kell tenni, hogy a kormány meg tudja védeni Magyarországot – mondta.

Viszont a mai parlamenti szavazáson az derült ki, hogy az ország megvédésének tekintetében a magyar emberek csak a kormányra és a kormánypártokra számíthatnak – hangsúlyozta a miniszter.

Felidézte, hogy a válság kezdete óta az országra nagy nyomás nehezedett; ennek elhárításában a legnagyobb segítséget az jelentette, hogy az október 2-ai népszavazáson létrejött egy új egység, hiszen 3,3 millió ember még soha nem szavazott egy ügy mentén.

Ugyanakkor nagy segítséget jelentett volna a jövőben az alaptörvény módosítása is – fűzte hozzá.

Szijjártó Péter a továbbiakban visszautasította a görög migrációs miniszter azon hétvégi kijelentését, hogy Magyarország a menekültpolitikájával kivágja az EU tartóoszlopait.

Ugyancsak felidézte az Európai Bizottság elnökének azon nyilatkozatát, hogy a magyarok nem tudják, mi a saját érdekük.

Az hogy mi a magyarok érdeke, azt pontosan mi tudjuk, magyarok, ezt bízzák ránk az EU vezetői – jelentette ki a miniszter.

A magyar emberek érdeke az, hogy a kvóták ne jelentsenek kötelezettséget, és ezért mindent meg fog tenni a magyar kormány – mondta Szijjártó Péter.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!