A kormány zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus és a rasszizmus ellen

Forrás: MTI

Az emlékezés, a főhajtás és a tiszteletadás ideje ez a nap, amely arra hív, hogy a vészkorszak és a második világháború látható és láthatatlan sebeinek gyógyítását közösen végezzük el – mondta Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából tartott megemlékezésen. A sebek gyógyítását szolgálja az is, hogy a kormány támogatásával több magyarországi és határon túli zsinagóga felújítása kezdődött meg, továbbá az idei költségvetésben csaknem egymilliárd forintot különítettek el az elhagyott zsidó temetők rendbehozatalára – emelte ki a helyettes államtitkár az Uránia Nemzeti Filmszínházban a Night Will Fall című dokumentumfilm vetítése előtt.

Latorcai Csaba beszélt arról is, hogy a Miniszterelnökség gondozásában hamarosan megjelenik a 2014-es holokauszt-emlékév történéseit összefoglaló, képekkel illusztrált kiadvány, amely mindazokat a helyi kezdeményezéseket, programokat bemutatja, amelyekkel civil szervezetek, önkormányzatok, magánszemélyek emlékeztek meg országszerte és a határon túl a holokauszt áldozatairól. A kiadvány ékes bizonyítéka annak, hogyan mozdult meg egyszerre az egész magyar társadalom, magáénak érezve az emlékezés fontosságát.

Az este bemutatandó filmről azt mondta, arra irányítja rá a figyelmet: minden államra, kormányra, döntéshozóra közös felelősség hárul, hogy ez a tragédia soha többé ne ismétlődhessen meg. Magyarország kormánya zéró toleranciát hirdet az antiszemitizmus, a rasszizmus és a kirekesztés ellen, egyúttal határozottan hitet tesz egymás elfogadása, elismerése mellett – fűzte hozzá a politikus.

Az ENSZ Közgyűlése 2005-ben döntött arról, hogy január 27-e a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja legyen, mivel ezen a napon szabadult fel az auschwitz-birkenaui náci koncentrációs tábor.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!