Kormányszóvivő: megduplázódhat az Európába érkezők száma

kdnp.hu
Forrás: MTI

A különböző felmérések és jelentések arról szólnak, hogy az utolsó negyedévben az eddigiekhez képest akár meg is duplázódhat az Európába érkező migránsok száma – jelentette ki a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna műsorában pénteken.

Kovács Zoltán szerint ezt alátámasztják az elmúlt 4-5 év statisztikai adatai is; az utolsó negyedév arról szól, hogy akik már útra keltek, mindenképpen megpróbálnak bejutni Európába. A Közel-Keleten és Észak-Afrikában milliók állnak útra készen, és a migráció szervezői mögött ott áll a szervezett bűnözés és a terrorizmus is – mondta, hozzátéve: ebben a helyzetben egyre nő a nyomás a magyar határokon is.

Éppen ezért döntött úgy a kormány, hogy 3 ezer fővel bővíti a rendőrség állományát és határvadász századokba szervezi őket – fűzte hozzá.

Kovács Zoltán kitért arra: úgy látják, egyre több uniós tagállamban megfogalmazódik, hogy a betelepítési kvóta nem megoldás, ugyanis a brüsszeli javaslatokból az következik, hogy az Európai Bizottság kényszerbetelepítésre törekszik.

Ez azt jelenti, hogy nem megakadályozni, hanem jogszerűvé akarják tenni a bevándorlást, ami zsákutca – vélekedett.

A kormányszóvivő zsarolásnak nevezte, hogy egyes európai politikusok a támogatások megvonását javasolják azon országok esetében, akik ellenállnak a kényszerbetelepítésnek, ami elfogadhatatlan. A támogatások nincsenek összefüggésben a kvótarendszerrel – mutatott rá.

A Kossuth Rádió 180 perc című, pénteki műsorában Kovács Zoltán azt hangsúlyozta: a kormánynak nem csak lehetősége, de kötelessége is a migránsválsággal kapcsolatos tájékoztató kampány folytatása, annál is inkább, mivel a migráció egyre erősödik.

Úgy értékelte, az Európai Bizottság rejtett formában próbál olyan szabályokat hozni, amelyek túlmutatnak az európai alapszerződésen. A bevándorláspolitika nemzeti hatáskör, ezért, ebben az esetben meg kell állítani Brüsszelnek azt a politikáját, ami komoly károkat okoz egész Európának és a tagállamoknak is – fogalmazott.

Szerinte a szolidaritásnak nem mértékegysége a kvóta, hiszen a migránsok nem Rigába vagy Varsóba akarnak menni, hanem valamelyik német városba.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!