kdnp.hu
Forrás: MTI
A kormány minden eddigi lépésével azt próbálta megalapozni, hogy a családok megerősödjenek – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkára pénteken, a „tevékeny időskor és a nemzedékek közötti szolidaritás európai éve 2012” zárórendezvényén Budapesten.
Asztalosné Zupcsán Erika egy európai uniós felmérésre hivatkozva azt mondta: a fiatalok keveset, vagy egyáltalán nem nyitják az idősekre az ajtót, sokukat havonta sem látogatják hozzátartozóik. A felmérés következtetései közül megemlítette azt is, hogy ma Magyarországon nem a nyugdíj a legnagyobb szegénységi kockázat.
Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója azt mondta,olyan ellátórendszer élén áll, amelyben a nyugdíjak megőrizték reálértéküket. Kiemelte: a nyugdíjrendszer generációk szövetsége, s a kormány a generációk szövetségének megerősítését célozza.
Soltész Miklós, az Emmi szociális és családügyi államtitkára köszöntőjében az idősek iránti tisztelet fontosságát hangsúlyozta. Emlékeztetett: az elmúlt évben 250 rendezvény volt országszerte.