kdnp.hu
Forrás: MTI
Papcsák Ferenc), a XIV. kerület polgármestere egy zuglói rezsicsökkentési fórumon arról beszélt: a kormány minden intézkedésének legfontosabb jellemzője, hogy az emberekről szólt. Példaként említette a rezsicsökkentést, a családtámogatási és az adórendszer megváltoztatását.
A fideszes politikus kiemelte a munka becsületének helyreállítását is, álláspontja szerint közfoglalkoztatás révén elérték, hogy sokan segély helyett munkából tartsák el családjukat. Bár minden ember egyenlőnek születik - folytatta -, más-más társadalmi rétegben nő fel, sok minden befolyásolja életét, az azonban bizonyos, hogy a társadalomban mindenkire szükség van, s mindenkinek meg kell találnia a szerepét, hogy a közösségért tegyen.
Németh Szilárd, a Fidesz rezsicsökkentésért felelős munkacsoportjának vezetője arról beszélt: azon az úton szeretnének továbbhaladni, amelyen elindultak, és ehhez össze kell kapaszkodni. Gyurcsány Ferenc DK-elnökre utalva azt mondta, az április 6-i országgyűlési választás tétje az, hogy visszajönnek-e azok, akik szétszóródtak, majd a főnökük füttyszavára összeszaladtak. Megjegyezte: ugyanabból a kottából játszanak, amelyikből 2002 és 2010 között zenéltek, egyebek mellett adóemelésben, fizetős egészségügyben, tandíjban, ingatlanadóban gondolkodnak. Gyurcsány még egyszer nem lehet miniszterelnök ebben az országban – jelentette ki.
A fideszes politikus szerint 2002-ben jó állapotban volt a gazdaság, emelkedett a Hangsúlyozta: a 2010 és 2014 közötti időszak Magyarország megújulásának ideje volt, az ország visszafizette az IMF-hitelt, 270 ezerrel többen dolgoznak, nőtt az átlagbér és a nyugdíjak. Számos területen megjöttek az uniós támadások, és a rezsicsökkentést is az összefogás védte meg, hiszen két hónap alatt két és fél millióan támogatták aláírásukkal.
A rezsicsökkentésért felelős munkacsoport vezetője jelezte: a magyar fogyasztók mára az európai átlagot fizetik rezsiben, de a kormány azt tűzte ki célul, hogy a magyar családok fizessék a legolcsóbb energiadíjakat. Kifejtette: a paksi bővítés is ezt szolgálja, a beruházással csökken az orosz gázfüggőség, sőt Magyarország villamosenergia-exportőr lehet.