Forrás: MTI
A kormány nem kíván beleszólni a zsidó szervezetek vitájába a Miniszterelnökség államtitkára szerint – írta a Magyar Hírlap.
A lapnak Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára kijelentette: a kormánynak nem tiszte, és nem is kíván beleszólni, még kevésbé igazságot tenni a zsidó szervezetek egymás közötti belső vitáiban.
Az államtitkár szerint feltűnő, hogy a konfliktus most arról szól, melyik szervezet kapja meg a holokauszt emlékév alkalmából megítélt támogatást. „Ez pedig immáron nyilvánvalóvá teszi mindenki számára azt a tényt, amit eddig csak a legközvetlenebb érintettek tudtak, nevezetesen: véget ért az emlékévvel szemben a Mazsihisz által hirdetett bojkott” – mondta.
A Miniszterelnökség tájékoztatása alapján a lap azt írta: több mint ötmilliárd forinttal támogatja a kormány a hazai zsinagógák méltó megőrzését, felújításukat, állagmegóvásukat.