Forrás: MTI
Az uzsorával kapcsolatos új szabályozás miatt szükség lesz a büntető törvénykönyv módosítására, a tervek szerint szigorítanák a már létező uzsora-bűncselekmény tényállását – erről Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter beszélt kedden a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. Hozzátette: jobban meg kell védeni a tanúkat, hiszen nagyon sok esetben az ilyen bűncselekmények felderítését, bizonyítását megnehezíti, hogy az érintettek nem mernek tanúskodni. A tervek szerint a tényállás pontosításával az egyszeri és a kisebb összegű uzsorakölcsön nyújtását is büntethetővé tennék. Navracsics Tibor az országvédelmi akciótervről szólva azt mondta: minél hamarabb, minél több lépést meg kell tenni.