A kormány tovább bővíti a gyermekétkeztetést

kdnp.hu
Forrás: MTI

A Fidesz szerint a Demokratikus Koalíciónak (DK) elegendő lesz támogatnia a kormány törvényjavaslatát a gyermekétkeztetés kibővítésére, ha valóban tenni is akar végre valamit a gyermekekért. A nagyobbik kormánypárt közleményében Borka-Szász Tamás DK-s politikus nyilatkozatára reagált. Az ellenzéki párt elnökségi tagja azt követelte a kormánytól, hogy a jövő évi költségvetésben biztosítson pluszforrásokat a gyermekétkeztetésre.   

A Fidesz hangsúlyozta: soha annyi magyar gyerek nem kapott ingyen enni, mint most. Míg korábban 92 ezer, idén szeptembertől már 318 ezer kisgyermek étkezését fizeti a kormány. Jövőre a gyermekétkeztetésre fordított összeg közel a háromszorosa lesz annak, amit a baloldal kormányzása alatt valaha is fordított a gyermekek étkeztetésre, és kitértek arra is, hogy már a parlament előtt van az újabb törvényjavaslat, amely tovább bővíti az ingyenes gyermekétkeztetést és a rászoruló gyermekek szünidei étkeztetésének biztosítását kötelező önkormányzati feladattá teszi, amelyhez a kormány minden szükséges pénzt biztosít.   

A nagyobbik kormánypárt felidézte, hogy a Gyurcsány-kormány sorozatos megszorításokkal sújtotta a gyermekes családokat, elvette tőlük a családi adókedvezményt, még a családi pótlékot is meg akarta adóztatni. Ezzel szemben ma Magyarország az egyetlen európai ország, ahol a kisgyermekek 90 százaléka naponta háromszor tud étkezni az állam pénzén.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!