Koronavírus - Deutsch Tamás: A Magyarországhoz hasonló országokat is segítse az Európai Bizottság!

A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselői olyan további javaslatokat sürgetnek az Európai Bizottságtól (EB), amelyek a magyarországihoz hasonló helyzetben lévő országoknak is segítséget nyújtanak a koronavírus-járvánnyal szembeni védekezésben, annak gazdasági és szociális hatásainak mérséklésében - mondta Deutsch Tamás, a kormánypártok brüsszeli delegációvezetője pénteken, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

kdnp.hu – MTI

A politikus hangsúlyozta, csütörtökön az EP-képviselők elsöprő többsége támogatta a bizottság 37 milliárd eurót érintő javaslatát, amely az Európai Unió tagországainak mintegy egyharmadának, kevesebb mint a felének nyújt segítséget.

„Nekünk, magyaroknak, Magyarországnak egyetlen egy fillér plusz európai uniós forrást ez a bizottsági javaslat nem jelent" - mondta Deutsch Tamás, majd aláhúzta, a Fidesz-KDNP az unó vezetői által „oly sokat emlegetett" szolidaritás, együttérzés jegyében támogatták ezt az indítványt.

Kifejtette, a magyar kormánypárti képviselők ezzel egy időben arra kérik az Európai Néppárt frakcióvezetőjét, hogy terjessze az Európai Bizottság elé azt a magyar delegáció által kezdeményezett, de más képviselők által is támogatott javaslatot, amely a tagországok további kétharmadának is segítséget jelenthet.

Deutsch Tamás elmondta, javasolják, hogy az EB azokon a területeken is nyújtson előfinanszírozást, ahol a tagországok még nem kötötték le teljes egészében a rendelkezésre álló uniós forrásokat. Ez Magyarországnak is plusz forrásokat jelenthetne, ilyen bizottsági indítvány pedig még nincs - tette hozzá.

A kormánypárti EP-képviselő fontosnak nevezte, hogy a koronavírus elleni védekezésre nyújtott uniós forrásokat az országokon belül bármely régióban fel lehessen használni, még ott is, ahol egyébként a gazdasági fejlettség miatt nem, vagy csak korlátozottan lehetne ezt megtenni. Hangsúlyozta, erre azért van szükség, mert a vírus nem válogat a régiók között, így például a közép-magyarországi régióban is szükség lehet a segítségre.

Deutsch Tamás elismerően beszélt az EP azon csütörtöki döntéséről, amely lehetővé tette, hogy a repülőgép-társaságoknak október végéig ne kelljen feleslegesen reptetniük üres gépeiket a reptéri idősávok (slotok) védelme érdekében.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az EP-nek a jelenlegi helyzetben is a jogállami körülményeknek megfelelően kell működnie. Jó néhány jogi szakértő szerint ugyanis komoly jogállamisági kérdéseket, a jogbiztonság érvényesülésének kérdését veti fel az, ahogy a csütörtöki ülést és szavazásokat bonyolították - mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!