Kósa kerékpárral indul Debrecenből Budapestre az alakuló ülésre

Forrás: mno.hu

Kósa Lajos, Debrecen 3. számú országgyűlési egyéni választókerületében idén újra mandátumot szerzett képviselő több hajdú-bihari képviselőtársával együtt kedd reggel kerékpárral indul Debrecenből Budapestre, a Parlament pénteki alakuló ülésére – olvasható a Fidesz közleményében.

A közel 250 kilométeres távot két nap alatt tervezi megtenni Tiba István (balmazújvárosi választókerület), Tasó László (hajdúhadházi választókerület), Arnóth Sándor (püspökladányi választókerület),és Szólláth Tibor (területi listás,a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés alelnöke) képviselőkből álló csapat. Hozzájuk, menet közben csatlakozik majd dr. Fazekas Sándor, Karcag polgármestere, az új kormány egyik miniszterjelöltje – áll a Fidesz kommünikéjében.

A vállalkozó szellemű hatfős csapat várhatóan szerdán érkezik a fővárosba, az Országház elé. Az akció célja felhívni a figyelmet arra, hogy a kerékpáros közlekedés feltételeinek, körülményeinek javítása fontos feladat nem csak a városokon belül, hanem a települések között is, amely hozzájárulhat az ország turisztikai vonzerejének növeléséhez. A társaság május 11-én, kedden reggel 9 órakor a Nagytemplom elől indul.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!