Kósa Lajos: értelmetlen és abszurd a kvótarendszer

Forrás: MTI

Értelmetlen és abszurd a kvótarendszer, az Európai Unió a tagállamok önrendelkezését érintő kérdésben vont el jogot úgy, hogy arra nem kapott felhatalmazást – mondta Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője a TV2 Mokka című műsorában kedd reggel. A frakcióvezető hangsúlyozta: amíg arról vitatkoztak az európai országok, hogyan osszanak szét 120 ezer bevándorlót, többen jöttek, mint 120 ezren, csak Magyarországon több mint 300 ezer illegális bevándorló jött át, az egész EU-ban 600 ezernél több.

Kérdéses, hogy miért maradna például egy Németországba indult illegális bevándorló a kvóta szerint kijelölt országában, például Szlovákiában, Dániában, Bulgáriában, Romániában.

Emlékeztetett rá: a Fidesz-frakció arra kérte a kormányt, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a kötelező európai kvótarendszer ne valósuljon meg.

A világkvótáról szólva a frakcióvezető azt mondta, az arra hívja fel a figyelmet, hogy a világ számos országának ki kellene még vennie a részét a probléma kezelésében. Emlékeztetett rá: az "arab tavasz" folyamatát az Amerikai Egyesült Államok indította el, teljes felfordulást okozva a Közel-Keleten.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!