Kovács László szerint kieshet a parlamentből az MSZP

Forrás: MTI

A következő választáson kieshet a MSZP a parlamentből – mondta Kovács László korábbi pártelnök a Magyar Időkben megjelent interjúban, úgy vélte, nem a fiatalítással, a teljesítmény hiányával van a baj a szocialistáknál. „Olvasom a közvélemény-kutatási adatokat, 10 százalék alá ment az MSZP, lassan az MSZP parlamentbe jutása is kérdésessé vált” – fogalmazott a szocialista politikus, aki szerint a támogatottság csökkenésének egyik oka a pártban lévő idősebb szakemberek háttérbe szorítása.

Véleménye szerint a tehetségnek, a felkészültségnek, a tapasztalatnak és a teljesítménynek kellene számítani a pártban, mert ezek nélkül nem lehet jól működtetni a szervezetet. A volt szocialista pártelnök azt is kiemelte, nagyon fontos, hogy a pártvezetés hitelessége, tisztessége megkérdőjelezhetetlen legyen, ne kerüljenek gyanús, zűrös ügyekbe és megalapozott gyanú se merüljön fel velük kapcsolatban.

A fiatalításról szólva Kovács László kiemelte: olyan emberek vannak vezető helyen a pártban, hogy a választópolgárok legtöbbje fel sem tudja sorolni, kik az elnökség tagjai, és azzal sincsenek tisztában, hogy a parlamenti képviselők milyen pozícióban vannak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!