Forrás: hirszerzo.hu
Mivel a szocialisták nem vettek részt az alkotmányozásban, erre az időszakra nem jár nekik fizetés – határozott Kövér László házelnök a Népszabadság információi szerint. A házelnök az „igazolatlan hiányzások” miatt csökkentette az MSZP parlamenti frakciójában ülő képviselők fizetését azzal, hogy nem jegyezte ellen a fizetési papírjaikat. A Népszabadság szerint a szocialisták jogilag „értik” a döntést, de azt „kicsinyes bosszúnak” minősítik, amiért távolmaradtak az új alaptörvény meghozatalától.
Az alkotmányozás folyamatából szintén kimaradó Lehet Más a Politika képviselői sem tudták egyelőre pontosan megmondani, hogy kiknek csökkenthették a fizetését, hiszen az erről szóló kimutatásokat még csak most vették át. Az ügyben az LMP a Népszabadság kérdésére később ígért tájékoztatást.
A képviselőknek elvileg kötelező megjelenni az üléseken – emlékeztet a lap. A Házszabály szerint ha egy képviselő egy adott hónapban a szavazások több mint egyharmadától igazolatlanul távol marad, a képviselői alapdíj összegét arányosan csökkentik. A hiányzást azonban a frakcióvezető saját hatáskörében igazolhatja. Emellett a szavazástól távolmaradókat a frakciószabályzat szerint is büntetik.