Forrás: kormany.hu
2014 novemberében az ipari termelés közel 6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, 2014 októberéhez képest pedig több mint 3 százalékkal növekedett a kibocsátás, így már sorozatban tizenötödik hónapja erősödik az ágazat. Az ipar bővülése továbbra is egészséges szerkezetben zajlik, ezt mutatja egyebek mellett, hogy nemcsak Magyarország minden régiójában, de a feldolgozóipar egyes ágazatainak többségében is nőtt a termelés.
Az előzetes adatokkal összhangban, novemberben 5,8 százalékkal nőtt az ipari termelés 2013 novemberéhez képest. 2014 első tizenegy hónapjában 7,6 százalékkal magasabb volt a termelés, mint az előző év azonos időszakában. Havi alapon pedig a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 3,3 százalékkal emelkedett.
A hazai ipar tartósan jó teljesítményén túl az elmúlt időszak kiemelkedő eredményei közé tartozik egyebek mellett a külkereskedelmi forgalom, a beruházások, a kiskereskedelem és az építőipar hosszú ideje tartó bővülése, a magyar gazdaság 3 százalék feletti – és ezzel az EU élvonalába tartozó – növekedése, továbbá a rekordévet záró turizmus és a szintén csúcson lévő foglalkoztatottság is.