Forrás: MTI
Kövér László, az Országgyűlés elnöke nyitotta meg szombaton az István, a szent király című kiállítást Székesfehérváron, a tárlaton először látható együtt Szent István három legnagyobb ereklyetartó hermája.
A házelnök nyitóbeszédében kiemelte: minden nemzedéknek meg kell ismernie, meg kell értenie, valamint újra és újra fel kell mutatnia Szent István művét. „Azt a művet, amely boldogabb időkben a nemzet életének szilárd alapja volt, nehéz időkben támasz, amelyre tekintve mindig újra lehetett kezdeni” – mondta.
Kövér László hangsúlyozta, hogy a kiállítás révén „egyre többet tudhatunk meg a szent királyról, mert a történészek végtelen türelemmel, oklevelek félmondatainak értelmezésével, új források megnyitásával hozzátesznek valamit ahhoz a nagy mozaikhoz, amelyet a történetírás megszületése óta a szakma eddig felkutatott”.
A házelnök szavai szerint napjainkban újra fel kell fedezni, és újra a közgondolkodás részévé kell tenni Szent Istvánt. Meg kell ismerni életét és mindazt, amit alkotott. Meg kell ismertetni a következő nemzedékekkel is életművét – hangoztatta. Kövér László szerint Szent Istvánnak olyan kihívásokkal kellett szembenéznie, amilyenek „a legnagyobbaknak is ritkán adatnak meg”. Döntései kivétel nélkül kiállták az idő próbáját – mondta.