Forrás: MTI
A közigazgatási pálya a piacképes tudással rendelkező, nyelveket beszélő, külföldi tapasztalatot szerzett fiatalok számára is versenyképes lehet – mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes a Magyar Közigazgatási Ösztöndíj Program 2012 pénteki, ünnepélyes záró rendezvényén, az Országházban. A közigazgatási és igazságügyi miniszter értékszempontból a piaci szektorban folytatott tevékenységnél magasabb rendűnek nevezte a közigazgatási pályát, amelyben a közérdekért, a közjóért tevékenykednek az emberek, nem csupán saját hasznukat, érdekeiket követik.
2010-ben a hivatalba lépő kormány az állam újjászületésének elindításában határozta meg fő célját. A középtávon, 5-7 év alatt megvalósítható célkitűzés részeként az új intézményrendszer mintegy három év alatt már kiépült, a közigazgatás személyzetének és kultúrájának megújítása azonban ennél hosszabb feladat – fűzte hozzá. Navracsics Tibor – aki a közigazgatási ösztöndíjprogram második évfolyamát búcsúztatta – hangsúlyozta, a kormány 2010-ben azért hirdette meg ezt a programját, hogy megfelelő képzettségű fiatalokat toborozzon a közigazgatás számára.