Közleményben reagált az amerikai követség

Forrás: MTI

Az Egyesült Államok számára a demokrácia a legfőbb szempont, budapesti nagykövetsége pedig folytatni kívánja „az építő jellegű párbeszédet” a magyar külügyi tárcával – olvasható a diplomáciai misszió állásfoglalásában, amelyet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a Magyar Nemzetben megjelent interjúja után adott ki.

A Budapest Business Journal című angol nyelvű magyar lap internetes portálján közölte azt a választ, amelyet a nagykövetség szóvivőjétől kapott a miniszter által mondottakkal kapcsolatban.

Szijjártó Péter az interjúban egy kérdésre válaszolva így fogalmazott: azzal vádolni minket, hogy nem illeszkedünk az európai jogrendszerbe, s ne lennénk Európa-pártiak, orbitális hazugság. Magyarország transzatlanti és európai elkötelezettségét a tények alapján nem lehet kétségbe vonni, percepciókkal, fantazmagóriákkal pedig nem lehet mit kezdeni.