Forrás: MTI
Közleményt adott ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) az európai parlamenti (EP-) választás jogerős végeredményéről, a testület ülésén megjelent valamennyi tag aláírta a dokumentumot, amely a Magyar Közlönyben jelenik majd meg. A választás végeredménye a Kúriának azzal a keddi végzésével emelkedett jogerőre, amellyel a legfelsőbb bírói fórum elutasította az egyetlen bírósági felülvizsgálati kérelmet.
A most kiadott közlemény tartalmazza a választás valamennyi adatát, így az érvényesen szavazók számát, a listát állító pártok eredményét, az 5 százalékos mandátumszerzési küszöböt, a mandátumszámítás módját, valamint a megválasztott politikusok nevét.
Patyi András, az NVB elnöke az ülésen bejelentette, hogy várhatóan június 27-én tartják az ünnepélyes mandátumátadást a Parlamentben.
A bizottsági ülés után az elnök újságíróknak arról beszélt, lehetőség van arra, hogy mandátumot szerző képviselő lemondjon róla, ebben az esetben az őt indító jelölőszervezetnek 30 napja van arra, hogy új képviselőt jelentsen be a listáról. Ha 30 napon belül nem jelenti be a jelölőszervezet, kinek kéri a mandátumot, akkor azt a listán soron következő jelölt kapja meg. Elmondta azt is, eddig nem érkezett az NVB-hez egyetlen lemondásról történő bejelentés sem, de erre utaló jelzés már igen.
Patyi András egy kérdésre arról is beszélt, hogy az NVB következő, az októberi önkormányzati és nemzetiségi választásokkal kapcsolatos feladata az lesz, hogy kitűzze az általános nemzetiségi választások időpontját, miután az államfő kiírta az önkormányzati választást.
Az államfőnek a szavazás napja előtti 100. és 80. nap között kell kiírnia az önkormányzati választást.