Köztéri plakátkiállítást nyitott a CÖF Budapesten

Forrás: MTI

Plakátkiállítást nyitott a Civil Összefogás Fórum a (CÖF) a budapesti Olimpia parknál hétfőn. A tizenkét képen ellenzéki politikusoknak az illegális bevándorlással kapcsolatban tett kijelentéseit kívánják szembesíteni a valósággal –
közölte Csizmadia László CÖF-alapító, a Civil Összefogás Közalapítvány (CÖKA) elnöke. A plakátokon ismert szocialista, DK-s és jobbikos politikusok arcképei és idézett szavai mellett a fotók másik felén gyülekező, kiabáló, köveket dobáló migránsok láthatók. Csizmadia arra figyelmeztetett, hogy ha az európai vezetők nem cselekszenek időben, akkor a most ismert Európa el fog tűnni, az illegálisan, tömegesen érkezők befogadása az európai keresztény civilizáció megsemmisüléséhez vezethet. Visszautasítják, hogy pártpolitikusok olyan kijelentéseket tegyenek, amelyek veszélyesek az országra - közölte Csizmadia László, aki szerint ha ma a baloldal lenne a hatalmon, az embertömeg ellenőrizetlenül zúdult volna rá az országra.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!