Közveszélyes állapotok uralkodnak a volt MSZP-székházban

Forrás: MTI

Feljelentést tett a Józsefvárosi Önkormányzat az egykori MSZMP, majd az MSZP volt székházával kapcsolatban, mert a kerülethez és a rendőrséghez egyre több lakossági panasz érkezik az elhanyagolt épületben uralkodó állapotok miatt.  A VIII. kerület közleményében tudatta, közveszély okozása miatt tettek feljelentést ismeretlen tettes ellen, és arra is felhívták a nyomozóhatóság figyelmét, hogy a kialakult helyzetért vizsgálandó lehet az ingatlanok tulajdonosi körének felelőssége is. Emlékeztettek arra, hogy a II. János Pál pápa (korábban Köztársaság) téren hosszú évek óta elhagyatottan áll az egykori székház. Az épület 2010-ig volt a szocialisták tulajdonában, majd a párthoz közel álló egyik cégtől vándorolt a másikhoz, most éppen egy offshore céghez köthető vállalkozás tulajdonában van és felszámolási eljárás alatt áll.

A kerület tájékoztatása szerint a tulajdonosok nem csak hatalmas adósságot, de rendezetlen környezetet hagytak maguk után.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!