Külföldre menekülne Hagyó?

Forrás: mno.hu

Még az MSZP-n belül is megütközést keltett, hogy Hagyó Miklós – a Magyar Nemzet Balogh Zsolt volt BKV-vezérigazgatóval készült leleplező interjújának megjelenése előtt egy nappal – lányára íratta értékes XII. kerületi ingatlanjait. Félő, hogy a parlamenti képviselősége kivételével minden pozíciójáról lemondott, mentelmi jogot élvező volt főpolgármester-helyettes külföldre menekülhet a BKV-s büntetőeljárásban vélhetően rá váró gyanúsítás elől.

Lányának ajándékozta két budapesti ingatlanját múlt pénteken Hagyó Miklós – derült ki a március 5-én kelt földhivatali dokumentumokból. A Hvg.hu cikke szerint a BKV-s botrányok miatt korábbi pozícióitól megválni kényszerülő MSZP-s politikus széljegyben rögzítette lányának tulajdonjogát értékes XII. kerületi ingatlanjain, amelyeken azonban haszonélvezeti joga van.

Mint arról a Magyar Nemzet még február elején beszámolt, Hagyó vagyonnyilatkozatában feltüntetett egy 240 négyzetméteres házat, száz négyzetméteresnél is nagyobb terasszal, és egy több mint kétezer négyzetméteres telket a Hegyvidéken, Budapest egyik legfrekventáltabb részén, a Rege úton. A BKV-nál zajló nyomozások eddigi adatai alapján a bűncselekmények elkövetése idején, 2007-ben szerezte meg mindkét ingatlanját.

Ez azért fontos, mert Balogh Zsolt, a közlekedési társaság volt megbízott vezérigazgató-helyettese interjújában azt mondta, hogy a korrupciós pénzekből rajta keresztül csaknem hetvenmillió forint juthatott el Hagyó Miklóshoz ebben az időszakban – olvasható a Magyar Nemzetben, melyből további részleteket is megtudhat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!