A külső határok védelme nélkül veszélybe kerül az európai jog

Forrás: MTI

A schengeni külső határok védelme nélkül veszélybe kerül az európai jog, az igazság és a szabadság a belső területeken – mondta Pintér Sándor belügyminiszter pénteken Budapesten, a Készenléti Rendőrségen, ahol a szerb-magyar határszakasz védelmére érkezett lengyel határőröket fogadta. A miniszter felidézte: a visegrádi országok vezetői úgy döntöttek, hogy az Európai Unió jogszabályainak, a schengeni egyezménynek közösen szereznek érvényt Magyarország külső schengeni határain. Hangsúlyozta: Magyarország és Lengyelország egyformán gondolkodik, és együtt cselekszik, közös választ adnak az Európát sújtó népvándorlásra. Pénteken 43 lengyel határőr érkezett 13 gépjárművel, ők magyar kollégáikat segítik a külső határok védelmében.

Az ünnepséget követően Pintér Sándor újságíróknak azt mondta: a magyar és a szlovén országos rendőrfőkapitány kormányegyezmények alapján együttműködési megállapodást írt alá, ennek értelmében várhatóan hétfőn útnak indítja Magyarország azt az 50 magyar rendőrt, aki Szlovénia külső határain teljesít majd szolgálatot.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!