Külső szakértők garmadája a Gazdasági Minisztériumban

Forrás: mno.hu

Akárcsak egy évvel korábban, tavaly is az iratrendezéstől a külföldi kiküldetéseken keresztül a bérszámfejtésig, a tehetséggondozásig és a selejtezésig szinte mindennel kapcsolatban külső szakértők segítségét kérte a gazdasági minisztérium. Az udvari tanácsadók között olyan cégek is felbukkannak, amelyek más forrásból is sokmilliós állami megrendelésekhez jutottak.

Továbbra is külső tanácsadó cégek garmadája dolgozik a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztériumnál (NFGM) – derül ki abból a kimutatásból, amelyet a szaktárca a Magyar Nemzet többszöri kérésére küldött el a lapnak. A tanácsadók és más külsõs cégek száma még Kóka János minisztersége alatt emelkedett meg, majd a magáncégek bevonásának gyakorlata Bajnai Gordon, Kákosy Csaba és a mostani miniszter, Varga István alatt is fennmaradt.

Az NFGM listája szerint szinte minden feladathoz, így a leltározáshoz, a bérszámfejtéshez, valamint a selejtezéshez és az amortizáció számításához is külsős vállalkozók, bt.-k és kft.-k segítségét vették igénybe – további részletek a Magyar Nemzet mai számában.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!