Kultúra, hit és erkölcs is kell a magyar csodához

Forrás: mno.hu, MTI

Minden gazdasági felemelkedés – így „egy későbbi magyar csoda” is – nem csupán a gazdasági erőforrásokon alapulhat, hanem a hitre, a szellemre, a kultúrára és az erkölcsre épülhet elsősorban – fogalmazott Matolcsy György, az Orbán-kormány volt gazdasági minisztere zalaegerszegi sajtótájékoztatóján.

Matolcsy György szerint a tőke, a vállalkozói kezdeményezés, a munkaerőforrás, az információ, a bankrendszer vagy a költségvetés feltételként eltörpül az erkölcs, a szellem, a kultúra és a tudás mellett, amelyek mögött a család, a közösség és a hit világa áll. Úgy fogalmazott: Magyarország – reményei szerint a közeljövőben elkezdődő – újjáépítése elsősorban ezekre a hagyományos alapértékekre kell, hogy épüljön. Közölte: a szellemi zuhanás és a gazdasági-pénzügyi válság egy tőről fakadnak, „az erkölcsi zuhanás a forrása a pénzügyi, gazdasági zuhanásnak”. Felidézte, hogy az Európai Néppárt legutóbbi, varsói kongresszusán éppen a kereszténység, a család, a gyermekvállalás, az erkölcs, a közösség és a nemzet alapértékei mellett tettek hitet a résztvevő politikusok.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!