Kupleráj üzemel önkormányzati pénzből

Forrás: hirtv.hu, mno.hu

Bordélyház és tiltott kéjelgés folyik a szocialista vezetésű XVIII. kerületi, az önkormányzat által üzemeltetett sportszállóban – derült ki a Hír Televízió Célpont című, pénteki adásából.

A Hír Televízió által bemutatott rejtett kamerás felvételek bizonyították, hogy a XVIII. kerületi önkormányzat tulajdonában lévő és az önkormányzat által anyagilag támogatott sportszállóban bordélyház, illetve üzletszerű kéjelgés elősegítése zajlik. Ughy Attila és Lévai István Zoltán, a kerület fideszes képviselői büntetőfeljelentést tettek az ügyben a XVIII. kerületi rendőrkapitányságon szombaton.

„Szomorúnak tartjuk, hogy Mester László, a kerület polgármestere mind a mai napig lapít, holott jó egy hete kellett volna tudnia, hogy itt súlyos ügyek zajlanak” – fogalmazott Ughy. A fideszes képviselő úgy véli, az is probléma, ha nem tudott Mester László az ügyről, ha pedig tudomása volt róla, akkor bűnrészes. Véleménye szerint a polgármesternek lépnie kellett volna és megszüntetni a jogellenes eljárást. „Ez a kerület számára óriási szégyen” – mondta Ughy Attila. Felháborítónak tartják, hogy szemérmetlenül ebben a sportszállóban helyeztek el a közelmúltban vendégeket, diákcsoportokat, ahol más időszakban prostitúció folyik.

A rendőrségnek a feljelentés megtétele után 72 óra áll a rendelkezésére, hogy eldöntsék, elrendelnek-e nyomozást az ügyben.

Az önkormányzati tulajdonú Sport Club 11 szobás hoteljét teljes egészében a Bodnár Sport Kft. üzemelteti. A tavasszal alapított cég többségi tulajdonosa Bodnár János, aki korábban MSZP-s alpolgármester volt a XVIII. kerületben. Az exszocialista politikus cégének júliusban adta oda tíz évre a sportklub és ingatlanjainak üzemeltetését a helyi, MSZP-s vezetésű önkormányzat. A pénteki Célpontban rejtett kamerás felvételeket mutattak be arról, hogy tiltott kéjelgés folyik a Sport Club 11 szobás hoteljében. A stáb előzőleg lefoglalt egy szobát egy személy részére, majd egy férfi egy éjszakára el is szállásolta magát a hotelben. A vendég arról érdeklődött, van-e lehetőség arra, hogy ne egyedül töltse el az estét. A recepcióst nem lepte meg a kérdés, bemutatott egy hölgyet, aki 15 ezer forintért vállalta volna az egyórás szexuális szolgáltatást.

Bodnár János tagadja, hogy tiltott kéjelgés folyna a szállóban. Szaniszló Sándor, a kerület MSZP-s alpolgármestere csak annyit fűzött hozzá az ügyhöz: óriási botrány lenne, ha egy önkormányzati intézményben ilyen folyna. „Egyszerűen nem engedhetnénk meg magunknak, hogy ez igaz legyen” – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!