Lázár János: vissza akarják küldeni a bevándorlókat Magyarországra

kdnp.hu – MTI

A pozsonyi uniós csúcs előtt egy nappal Dánia, Svédország, Finnország és Norvégia eljárást kezdeményezett Magyarország ellen, mert nem akarunk befogadni tőlük bevándorlókat – közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Magyar Nemzet keddi számában.

Az Európa Tanács októberi ülésén a kormányfők hivatalosan is tárgyalnak a bevándorlás szabályozásáról, jelenleg azonban duma és szép szavak vannak, és közben osztják-szorozzák a bevándorlókat – fogalmazott a miniszter. Hozzátette: Svédország, Németország és Ausztria már jelezte, hogy vissza akarja küldeni a bevándorlókat Magyarországra.

Emlékeztetett: a pozsonyi csúcs része volt annak megbeszélése is, hogy a migráció ügyében milyen irányba mozduljanak el az országok. Kimondták, a határvédelmet meg kell erősíteni, de ez nem jelent garanciát arra, hogy kevesebb lesz a befogadandó bevándorló. A miniszter rámutatott: az irány a lényeg, és abban Magyarország egyetért Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal.    

A letelepedési kötvénnyel kapcsolatban elmondta: nincs nemzetbiztonsági kockázata és nem merül föl annak a veszélye, hogy bűncselekményt elkövető vagy azzal gyanúsítható emberek volnának a vásárlók.

A kötvény célja, hogy gazdasági befektetőket vonzzon Magyarországra – tette hozzá.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!