A lakáspiac élénkülését is segíti a családok erősödése

A folyamatos béremelkedés és az adókedvezmények miatt egyre több jövedelem marad a családoknál, akik ezt a jövedelmet többek között lakásvásárlásra is tudják fordítani – mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

kdnp.hu – MTI

Hornung Ágnes szerint kiemelt eredménynek számít, hogy tavaly 10 ezer új lakás épült, ami 31 százalékos bővülés az előző évhez képest és a következő években ennek a folyamatnak a további erősödését várják. 

Az államtitkár a lakáspiac élénkülésénél kiemelte az otthonteremtési program szerepét.

Hornung Ágnes hozzátette: a családi otthonteremtési kedvezményt (csok) az egy, kettő és három gyermekes családok is igénybe vehették.

Példaként említette, hogy azok a 3 gyermekes családok, akik felvették a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást, azoknak a 80 százaléka pluszban még igénybe vette a kamattámogatott hitelt is, ezáltal ők összesen 20 millió forinttal gazdagodtak. Ennek az összegnek azonban csak a felét kell a piacinál jóval kedvezőbb kamattal visszafizetni – ismertette.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!