A lakosság döntő többsége támogatja a kormány szociális intézkedéseit

A Századvég felmérése alapján a magyar lakosság döntő többsége támogatja „a kormány év végén bejelentett szociális intézkedéseit".

kdnp.hu – MTI

A Századvég Alapítvány szerdai, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a minimálbér- és nyugdíjemeléssel, valamint a nyugdíjasok eseti támogatásával politikai hovatartozástól függetlenül a lakosság többsége egyetért.

A december 10-15. között ezer ember megkérdezésével, telefonon végzett kutatás azt mutatta ki, hogy a megkérdezettek 94 százaléka ért egyet azzal, hogy 15 százalékkal emelkedik a minimálbér, a 2017-es nyugdíjemelés támogatottsága pedig 85 százalékos. Mindkét intézkedés esetében minimális azok aránya, akik ellenzik a kormány döntéseit. A minimálbér emelésével 5, a nyugdíjemeléssel 14 százalék nem ért egyet.

A válaszadók több mint háromnegyede (77 százaléka) támogatja, hogy még 2016 decemberében minden nyugdíjas 10 ezer forint értékű Erzsébet-utalványt kap. A kutatásból kiderül az is, hogy bár ezeknek az intézkedéseknek alacsonyabb a támogatottsága az ellenzéki pártok szavazótáborában, leszögezhető, hogy a többség politikai hovatartozástól függetlenül helyesli ezeket a kormányzati döntéseket.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!