Forrás: MTI
Az érintett lakosság véleményét megismerve a szombathelyi önkormányzat vezetése úgy döntött, nem támogatja két tervezett biomassza-fűtőmű építését Szombathelyen. A döntést Puskás Tivadar a város kereszténydemokrata polgármestere jelentette be rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Tájékoztatása szerint még az előző városvezetés indította el 2008-ban, illetve 2010 februárjában az energiatermelő beruházás előkészítését, a dolog pedig most érkezett olyan stádiumába, hogy az önkormányzatnak döntenie kell a beruházásról.
A két érintett körzet képviselőjének indítványa alapján úgy döntöttek, hogy a beruházásokat leállítják, az előzményekről, a beruházás előkészítésének körülményeiről pedig "igazoló jelentést" kérnek az önkormányzati tulajdonban lévő Szombathelyi Távhőszolgáltató Kft.-től és a Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zrt.-től.
Marton Zsolt (Fidesz-KDNP), Szombathely alpolgármestere, az 1-es számú Kámon-Herény választókerület önkormányzati képviselője emlékeztetett arra: a Szentkirály városrészben a Grenor Hungária Energetikai Kft. beruházásában egy villamos- és hőenergiát is előállító, biomasszával üzemelő erőmű, míg a Kámon-Herény városrészben a távhőszolgáltató Vízöntő utcai telephelyén egy kizárólag hőenergia előállítására szolgáló biomassza-fűtőmű építését tervezték.
Hangsúlyozta: az önkormányzat eddig is azt az álláspontot képviselte, hogy a projektek támogatásáról a környezetvédelmi szempontok és a lakosság véleményének figyelembevételével döntenek. Mindebből logikusan következik az a döntés, hogy ha a lakosság ellenzi, a projektek megvalósítását le kell állítani.