A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormány hónapok óta romeltakarító munkát végez, így a Fidesz saját ideáinak, társadalmi eszményének megvalósítására még nagyon kevés idő, lehetőség és mozgástér volt. Lázár János a budapesti Polgárok Házában tartott csütörtöki előadásában az elmúlt egy évet értékelve azt mondta, húsz évet nem lehet hónapok alatt megváltoztatni, főleg úgy nem, hogy a szocialistáktól adósságon kívül semmit nem örököltünk. A frakcióvezető a legjelentősebb gazdasági eredménynek a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) való "békés, nyugodt és korrekt" elválást, valamint a terhek más típusú elosztását nevezte.