Lebukott! Szanyi tömegével szervezte az átszavazókat?

Forrás: mno.hu

Korábban az átjelentkezőket betolakodóknak nevezte és őket okolta a szoros eredményért választókerületében Szanyi Tibor. Közben az angyalföl.blog.hu-ra felkerült hangfelvétel alapján kiderült: az MSZP jelöltje még Húsvét előtt maga szorgalmazta, hogy minél több stabil MSZP-szavazó jelentkezzen át az ő választókerületébe.

A Fidesz szerint Szanyi Tibor, az MSZP képviselőjelöltje pénteken csúnyán lebukott, mert két nappal azután, hogy alaptalanul rágalmazta a Fideszt a lakóhelyüktől távol szavazó polgárok ügyében, most pont róla derült ki, hogy átjelentkezéseket és átszavazásokat szervezett. Szalay Péter, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje közleményében kijelenti, hogy a leleplező hangfelvétel nyilvánosságra kerülése nyomán Szanyi Tibor és az MSZP magyarázattal tartozik a XIII. kerületi embereknek, miért szerveztek átjelentkezéseket és átszavazásokat a választókerületben.
 
Szanyi Tibor állítja, hogy nem nyúlt törvénytelen eszközökhöz a parlamenti választási kampányban és tiszta a lelkiismerete. A szocialisták XIII. kerületi képviselőjelöltje újságírói felvetésre pénteken nyilvánvalóvá tette, nem lép vissza. Az ezzel összefüggésben megtartott sajtótájékoztatóján kijelentéseit azzal magyarázta, hogy számba vették a bejelentkezési hullámmal szembeni összes lehetséges megoldást, így azt is, hogy a saját fegyvert az ellenfeleink ellen fordítsák. Hozzátette, hogy ezt a lehetőséget később elvetették.

Szanyi felvetését szó szerinti leiratban is közli a blog: „Mindenkit, akit csak ismerünk nem csak szavazásra kell buzdítanunk … hanem azt kell mondani mindenkinek, hogy szóljon a testvérének, a rokonának, a barátainak, hogy még Budapesten belül is, hogyha teheti kérje át magát a XIII. kerületbe, feltéve, hogy MSZP szavazóról beszélünk. Annyit kell mondani, hogy aki teheti ne Zuglóban, ne Ferencvárosban, ne Karcagon, ne Zalaegerszegen, hanem a XIII. kerületben szavazzon, főleg ha megbízható ismerősről van szó. Tehát nem általában szólógatunk, hanem akiről feltételezzük, hogy van az ismeretségi körében szintén baloldali szavazó."
 
A budapesti 19. számú egyéni választókerületben – Angyalföldön – a szocialista Szanyi Tibor 36,79 százalékot szerezve második helyen végzett a Fidesz–KDNP-s Szalay Péter (38,33 százalék) mögött, a kettejük közti különbség 429 szavazat. Harmadik helyen egyébként az LMP-s Tordai Bence zárt (13,32 százalék), negyedikként Kovács Bertalan Tamás (Jobbik – 7,98 százalék), ötödikként Tarján András (MDF–SZDSZ – 3,58 százalék) „ért célba”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!