Lebuktak az ifjú szocialisták

Forrás: hirtv.hu

Az MSZP ifjúsági szervezetének budapesti alelnöke élt vissza a Hír Televízió Célpont című műsorának nevével. Németh Gábor szerint egy politikus is végezhet oknyomozó munkát. Arról nem beszélt, hogy eddigi munkássága milyen sikereket hozott. Az általa felhívott fideszes képviselők feljelentést tettek a rendőrségen.

A hírTV híradója megtalálta azt férfit, aki korábban több győri és szombathelyi fideszes önkormányzati képviselőnek a Célpont riportereként mutatkozott be. A fiatalember nem újságíró, de annak látszik. Munkássága az egyik videómegosztó oldalon is megtekinthető.

Németh Gábor ugyanis politikus, az MSZP ifjúsági szervezete, a Zuschlag-botrány után alakult Societas budapesti alelnöke és VII. kerületi elnöke.

Az ifjú szocialista politikus azt mondta, a győri és szombathelyi sajtótájékoztatókon nem a Societas, hanem a Egyenlítő TV színeiben vett részt. A csatornát Szombathely szocialista alpolgármestere méltatta korábban egy lapinterjúban. Czeglédy Csaba – mint mondta – szerencsésnek tartja, hogy a Hír Televízió Célpont című műsorának lesz baloldali megfelelője.

A Societas országos elnöke, Varga László nem tartja szerencsésnek a budapesti alelnök oknyomozó szenvedélyét.  A Németh Gábor által megtévesztett fideszes képviselők csalás és személyes adattal való visszaélés gyanújával feljelentést tettek a rendőrségen.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!