Lelki felkészülésnek kell megelőznie karácsonyt

kdnp.hu
Forrás: MTI

Az egyház szándéka, hogy az adventi időszakot a karácsonyra való lelki felkészüléssel töltsék a hívek mondta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseki irodaigazgató-helyettese az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Monostori László felhívta a figyelmet, az advent szóról sokan azt hiszik, hogy várakozást jelent, de valójában az adventus domini latin kifejezésből ered, ami annyit tesz: az úr eljövetele. Ez azt jelenti, hogy háromféleképpen is megemlékeznek a hívők Jézus eljöveteléről, az egyik a történelmi, a másik a kegyelmi, a harmadik pedig az eszkatológikus úrjövet. Ez utóbbi valójában Jézus második eljövetelét jelenti, ami a katolikus hitvilágban a végítélettel egyenlő – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!