Lemond Victor Ponta román miniszterelnök

Forrás: MTI

Lemond Victor Ponta román miniszterelnök a nap folyamán – jelentette be a bukaresti kormánykoalíció fő erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Liviu Dragnea. A hírt Victor Ponta miniszterelnök is megerősítette. Dragnea közölte, azért döntött a miniszterelnök a lemondás mellett, mert a szociáldemokraták koalíciós partnere nem akart felelősséget vállalni, és nem értették meg, hogy nem lehet a társadalomtól elszakadva politizálni.

Dragnea a kormánykoalíció kisebbik partnerére, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) vezetőjére, Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettesre utalt, aki ellen már a múlt héten tüntetések voltak, miután egy felvezető rendőr életét vesztette a miniszterelnök-helyettes egyik útja idején. Felmerült a gyanú ugyanis, hogy Oprea törvénytelenül használt rendőri felvezetést.

Kedden este az emberek ismét tüntettek, miután péntek este több mint 30-an vesztették életüket egy bukaresti szórakozóhelyen kitört tűzben. A román média szerint mintegy 25 ezren követelték a kormány, a belügyminiszter és a kerületi polgármester lemondását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!