Forrás: Magyar Nemzet, mnp.hu
Némi túlzással: Gyurcsány Ferencre vallott a 2006. őszi eseményekkel kapcsolatos per tanújaként Kondorosi Ferenc, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium volt államtitkára, aki a Magyar Nemzetnek adott interjújában lesújtó kritikát fogalmazott meg az akkori kormányzati munkáról.
„– Meg tudtam volna érteni, ha lemond a kormányfő, és előre hozott választást írnak ki. Katartikus hatása lett volna a szembenézésnek. A miniszterelnök nem ezt az utat választotta, ragaszkodott a kormányrúdhoz, és emiatt a későbbi bukása is nagyobb volt. Én úgy tapasztaltam, hogy Gyurcsány nem kifejezetten csapatjátékos. Őszödön és máshol is szép hatásosan elmondta, amit akart, majd többnyire távozott, az eszmecseréken, a közösségi életben már nemigen vett részt. Gondolatait nem a közösséggel való párbeszéd érlelte, hanem a pillanatnyi hangulatai. Önjáró volt.
– Aztán jött 2006 ősze.
– Megrendített, ami akkor történt. Nagyon sajnálok mindenkit, aki testi vagy lelki sérüléseket szerzett – tüntetőket és rendőröket egyaránt. Röstellem, hogy személyesen semmit sem tudtam tenni, amivel mérsékelhettem volna a károkat. A legrosszabb az volt, hogy nem kaptam utasítást, légüres térben mozogtam." – Pilhál Tamás interjúja a szombati Magyar Nemzetben olvasható teljes terjedelmében.