Levélben tájékoztatta Orbán Viktor az EB elnökét a népszavazás eredményéről

kdnp.hu – MTI

Levélben tájékoztatta Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét Orbán Viktor miniszterelnök az október 2-i kvótanépszavazás eredményéről.

A kormányfő levelében jelezte, hogy a népszavazáson résztvevők elsöprő többségének akaratát érvényesítendő a kabinet úgy döntött, kezdeményezi az alaptörvény módosítását – tájékoztatta a dokumentum tartalmáról Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön azt MTI-t.

Orbán Viktor beszámolt Jean-Claude Junckernek arról, hogy a referendumon – az előzetes adatok alapján – 43,77 százalékos volt a részvétel, a szavazók 98,34 százaléka voksolt nemmel, 1,66 százalék volt az igenek aránya és 6,27 százalék adott le érvénytelen szavazatot arra a kérdésre, „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?". Tehát 3,33 millió ember fejezte ki abbéli akaratát, hogy a magyar Országgyűlés beleegyezése nélkül ne telepíthessenek az ország területére külföldi állampolgárokat.

Orbán Viktor levelében hangsúlyozza, hogy a kormány által javasolt alkotmánymódosítás teljes összhangban lesz az uniós joggal és Magyarország nemzetközi kötelezettségeivel – közölte a miniszterelnök sajtófőnöke.

Hozzátette: a magyar kormányfő tudatta azt is, hogy a kabinet kész minden szükséges információval ellátni az Európai Bizottságot, illetve annak elnökét a témában.

Orbán Viktor levelét másolatban megküldték Donald Tusknak, az Európai Tanács elnökének, Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének, valamint Robert Fico szlovák kormányfőnek, az EU soros elnökének is.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!