Levetetnék a kereszteket a migránsok miatt

Forrás: Index

A norvég bevándorlási hivatalnak (UDI) nincs elég helye, hogy elszállásolja az országba érkezett 30 ezer menekültet, ezért egyházi szervezetektől és civil közösséget kér segítséget. A hivatal azt javasolja a befogadóknak, hogy a menedékkérők szállását tegyék „vallásilag semlegessé.” A legtöbb helyen ezt úgy oldották meg, hogy levették a kereszteket a falról, ha pedig a padló mintázatán látszott egy, akkor szőnyeggel letakarták azt. A cél az, hogy ne bántsák meg a muszlim menekülteket – írja a Local.no.

A Troens Bevis közösség vezetője azonban elutasította, hogy az intézmény közepén lévő keresztet eltüntesse. „Eköré építettük a templomunkat, ezt eltüntetni olyan lenne, mint leszedni a rózsát a norvég Munkáspárt logójából” – mondta Rune Edvardsen, aki ezzel együtt örömmel várja a menekülteket. A nekik szánt szobák faláról le is vették a keresztény szimbólumokat.

„A menedékkérőknek és a migránsoknak nincs semmi fenntartása, amikor átlépik a norvég határt és meglátják a zászlónkat, rajta a kereszttel” – írta Vebjørn Selbekk, a Dagen című újság egyik szerkesztője, aki szerint teljesen nonszensz a bevándorlási hivatal szabályozása. Az ügy miatt sokan kérték számon a bevándorlási hivatalt. A szervezet pedig azzal védekezett: a javaslatuk nem a kereszténységet támadja, minden vallási szimbólumra vonatkozik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!