Lezárulhat az eladósodás kora

Forrás: MTI

Az a cél, hogy minden magyar család a lehető legolcsóbban saját lakáshoz jusson, ezért várhatóan már a jövő héten megjelenik az otthonteremtési program használt lakásokra vonatkozó rendelete – jelentette ki Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár vasárnap Budapesten.

Közölte: eltörlik a regionális különbségeket a rendszerben, egységessé teszik a gyerekek után járó támogatást, amely így nem függ az otthon alapterületétől, ugyanakkor az igénybevételhez meghatároznak egy minimális lakásméretet.

Hozzátette, hogy használt lakás vásárlásához a közfoglalkoztatottak is igénybe tudják venni a támogatást.

Tuzson Bence megjegyezte, hogy a korábbi igénylők másik lakásba költözve igénybe vehetik a támogatás azon részét, amelyet korábban nem tudtak lehívni.

Mint mondta, egy gyereknél 40, kettőnél 50, háromnál 60, négynél pedig 70 négyzetméteresnek kell lennie legalább az ingatlannak. A támogatás egységesen egy gyermeknél 600 ezer, kettőnél 1 millió 430 ezer, háromnál 2,2, négynél pedig 2,75 millió forint lesz.

Tuzson Bence hangsúlyozta, hogy ezek a döntések visszamenőleges hatállyal, a már benyújtott kérelmekre is érvényesek lesznek és megszűnik a négyzetméterenkénti 350 ezer forintos értékplafon is.

Hozzátette: mindezt az teremtette meg, hogy a magyar gazdaság jól teljesít, az ország fejlődni tud, a magyar reformok működnek.

A sajtótájékoztatón Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára kiemelte, hogy egyszerűsödnek a használt lakásokra vonatkozó feltételek, számos esetben növekednek a támogatási összegek, így még többen igényelhetik az otthonteremtési kedvezményt.

Az államtitkár megjegyezte: a kormány álláspontja az, hogy a családi otthonteremtési kedvezményt is önrésznek kell tekinteni, ez összhangban van a Magyar Nemzeti Bank állásfoglalásával is, ezért az igénylőknek érdemes tájékozódniuk, mely pénzintézetek járnak el így.

A kormány számára készített friss felmérés eredményeire hivatkozva Dömötör Csaba megemlítette: a magyarok 90 százaléka támogatja, hogy a három gyermeket nevelő családok tízmillió forintos támogatást kapjanak otthonteremtésre új lakás esetén, a megkérdezettek négyötöde szerint pedig a program a fiataloknak lehetőséget ad lakhatási körülményeik javítására.

A nem hivatalos januári adatok alapján az államtitkár megemlítette: a várakozásoknak megfelelően több az új lakásra vonatkozó igénylés. Kiemelte: az elmúlt időben Lengyelországban arányaiban négyszer, Csehországban háromszor annyi lakás épült, mint Magyarországon.

Hangsúlyozta: a program időszerű, mert lezárulhat vele a devizahitelezés korszaka, „amely új lakásokat alig, de eladósodást annál inkább hozott a magyar családoknak".

Az új otthonteremtési programtól a kormány azt várja, hogy jóval több lakás és ház épüljön, jóval több gyermek szülessen. Éppen ezért nem túlzás azt állítani, hogy az otthonteremtés pártokon átívelő nemzeti ügy - fogalmazott Dömötör Csaba.
 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!