Forrás: MHO
Közéleti emberek, parlamenti képviselők is részt vesznek a jövő szombati demonstráción
Rohamos gyorsasággal szerveződik a január 21-i Békemenet, amelynek útvonalát már a rendőrség is tudomásul vette. Bencsik András szervező szerint ki kell állnunk a szabadságunk mellett, Szalay Károly író pedig úgy látja, nincs helye megalkuvásnak.
„Elképesztő sebességgel száguld végig az országon a jövő szombat délután tartandó demonstráció híre, rengetegen jelezték csatlakozási szándékukat civilektől polgármesterekig, s egyes falvakban már most szervezik a buszokat” – mondta a Magyar Hírlapnak az ötletgazda, Bencsik András. A Békemenetet azok „a magyar demokraták szervezik, akik hisznek a polgári demokráciában, a nemzet függetlenségében, és növekvő aggodalommal figyelik a nemzetközi nyilvánosságban megjelenő félrevezető és elfogult híradásokat”.
„Nagyon örülnék, ha minél többen eljönnének, hiszen ez üzenet lenne a külföld számára. A világ döbbenten nézi, hogy ez a kis ország kiáll a szabadságáért, és ha sokan leszünk, akkor elfogadják majd ezt a törekvést” – hangsúlyozta Bencsik, aki a „gyarmattartók és az elnyomott rabszolgák” harcához hasonlította a helyzetet. A Demokrata főszerkesztője jelezte, tegnap a BRFK-n bejelentette a demonstrációt, amelynek útvonalát is egyeztette a rendőrséggel. A Hősök teréről induló menet az Andrássy út–Bajcsy-Zsilinszky út–Alkotmány utca útvonalon jut el a Parlamenthez. Záróakkordként a Kossuth téren mécseseket helyeznek el – mondta Bencsik, hozzátéve, a demonstráción nem lesznek felszólalások.
A kezdeményezést támogató Szalay Károly író, publicista elmondta, az önmagát megbuktató, a vereségébe belenyugodni nem tudó „magyar baloldal kotyvaléka” olyan tűrhetetlen és arrogáns módon viselkedik, és a nyugat-európai baloldali társait oly mértékben izgatja Magyarország ellen, hogy az már nem csupán a magyar kormány, hanem az egész nemzet elleni támadássá vált. „Ezért tartom helyesnek a demonstrációt” – szögezte le. Szalay azt mondta, a nemzetközi sajtó rettentően ostoba, lépten-nyomon leleplezi magát, elárulva, hogy nem a saját kútfejéből dolgozik, hanem sugalmazásokra írja a cikkeket.