A logisztikai fejlesztések javítják a befektetési környezetet

Forrás: MTI

A logisztikai fejlesztések javítják az ország befektetési környezetét és újabb tőkét vonzanak Magyarországra – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Metrans Konténer Kft. termináljának alapkő letételén csütörtökön, Budapesten.

A német HHLA AG magyar leányvállalata 35-50 millió euró befektetéssel, saját erőből építi meg 2017-ig az új konténer terminált Csepelen – tette hozzá a miniszter. Úgy vélte, a fejlesztés hozzájárul Magyarország azon céljának eléréséhez, hogy a kelet-nyugati, valamint az észak-déli áruforgalom központja legyen.

Fontosnak nevezte azt is, hogy az Ázsiában feladott áruk Magyarországon menjenek át. Ehhez a kormány szándéka szerint 150 milliárd forintból 2020-ig megújulnak az elővárosi vasútvonalak, hogy a vonatok gyorsabban juthassanak át a fővároson. A közlekedés fejlesztésére 1000 milliárd forint jut, ennek a felét a gyorsforgalmi utak fejlesztésére fordítják, amelynek keretében az autópályák eljutnak az országhatárig.

A vízi közlekedés is kiemelt szerepet kapott az infrastruktúra fejlesztésben, a csepeli kikötő 3,2 milliárd, a bajai 3,6 milliárd, míg a Győr-gönyűi 7,6 milliárd forintból újul meg. Szíjártó Péter bejelentette azt is, hogy a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztéséről várhatóan november végén Kínában írják alá a szerződést. Ez a vasútvonal azért fontos, mert a Kínában feladott áruk Pireusz kikötőjétől ezen át jutnak el Nyugat-Európába.

A miniszter a magyar gazdasági modellről szólva kiemelte, hogy az egyszerre valósítja meg a gazdasági növekedést, a munkahelyteremtést és a fegyelmezett költségvetési gazdálkodást.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!