A MÁV-Start 110 új jegyértékesítő automatát telepít

Forrás: MTI

A MÁV-Start 110 új jegy- és bérletértékesítő automatát telepített a Közlekedésfejlesztési Operatív Programban (KÖZOP) a nagyforgalmú budapesti pályaudvarokon, az elővárosi vasútvonal egyes részein – jelentette be Feldmann Márton, a személyszállító vasúttársaság értékesítési vezérigazgató-helyettese kedden az uniós fejlesztés zárórendezvényén, Budapesten. A 2013-ban kezdett beruházás 1 milliárd forintba került, a költség 73 százalékát az Európai Unió finanszírozta.

Feldmann Márton hangsúlyozta: a fokozatosan telepített új automaták 2015-ben 2 milliárd forintot, az éves összes árbevétel 8 százalékát hozták a vállalatnak. Feldmann Márton kiemelte, hogy az új automatákból minden típusú belföldi viszonylatra érvényes menetjegy, bérlet megvásárolható a nap 24 órájában, az értékesítésen kívül közlekedési információt is ad. Az automata vásárlásnál rugalmas fizetési lehetőséget biztosítanak azzal, hogy érmét, bankjegyet, bankkártyát elfogadnak, és a jegykiadó készpénzfizetésnél vissza is tud adni, illetve lehetővé teszi az otthon vásárolt internetes jegy nyomtatását.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!