Módosító javaslat a haszonbérleti díj felülvizsgálatáról

Forrás: MTI

A földforgalmi törvény módosításával a föld tulajdonosa a hosszú távra kötött haszonbérleti szerződés megkötése után öt évvel, majd később rendszeresen felülvizsgálhatná a bérleti díjat – az erről szóló javaslat kedden jelent meg az Országgyűlés honlapján.

A Győrffy Balázs (Fidesz) agrárkamarai elnök által benyújtott javaslat célja, hogy a hosszú távra – legalább 10 évre – kötött haszonbérleti szerződésekben a haszonbér-módosítási jogot a törvény korábban elfogadott módosításához képest még megfelelőbben, és a felek érdekei közti egyensúly még hatékonyabb megteremtésével biztosítsa.

Az indoklás szerint a javaslat a haszonbérleti díj emelését és csökkentését is lehetővé teszi annak érdekében, hogy ne csak a díjnövekedést mutató piaci folyamatokhoz, hanem adott esetben a díjcsökkentés felé mutató piaci folyamatokhoz is igazodni lehessen. A módosítás kiegészíti a törvényt az új polgári törvénykönyv(Ptk.) új jogintézményével, a szerződés-átruházással.

A haszonbérleti díj módosításának lehetősége eleve csak a legalább 10 éves időtartamú haszonbérleti szerződések esetében állna fenn. A szerződő felek bármelyike a szerződéskötést követő 5 év elteltével – ha a haszonbérleti szerződés időtartama meghosszabbítás folytán éri el a 10 éves időtartamot, a meghosszabbítás időpontjától számított 5 év elteltével –, majd az első kezdeményezést követően 5 évente kezdeményezheti a haszonbérleti szerződés módosítását a haszonbérleti díjnak a kezdeményezéskor irányadó helyben szokásos piaci haszonbérleti díjra való módosítása érdekében, feltéve, hogy a haszonbérleti szerződés időtartamából legalább még 5 év van hátra. Ugyanakkor a javaslat nem zárja el a feleket attól, hogy ha ez mindkét fél érdekében áll, akkor ennél rövidebb időtartamban is megállapodjanak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!