Módosulhat az alaptörvény a terrorveszély miatt

Forrás: MTI

Várhatóan módosítani kell az alaptörvényt, hogy a magyar jogrendben legyen terrorveszélyre vonatkozó minősített helyzet – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Magyar Időknek adott interjújában.

Kósa Lajos hangsúlyozta: a migrációs válság és az ebből is fakadó kockázatok miatt a rendőrségnél és a honvédségnél is az állomány folyamatos feltöltésére és felkészítésére lesz szükség. Egyben megerősítette, hogy a kormány folytatja a harcot a kötelező betelepítési kvóta ellen, és részt vesz az európai politika alakításában is.

Az ellenzék korrupciós vádjai kapcsán az interjúban azt mondta, nem az a kérdés, hogy egy kormány környezetével mi történik, hanem az, hogy az ország gyarapodik-e. Szerinte kétségtelen, hogy az ország összes gazdasági mutatója javul, az előző kormányok idején viszont az volt a feltűnő, hogy amíg az ország elszegényedett, addig a szocialisták meggazdagodtak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!